Csak egyetlen kérés volt: ne vegyék el a kisebbségek jogait

Kravcsenkó György, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke egy közösségi oldalon közzétett bejegyzésében fejti ki gondolatait az ukrán oktatási törvény, s Magyarország negatív reakciója kapcsán.

Tisztelt barátaim!

Az oktatási törvény Legfelsőbb Tanács által történő elfogadása és a magyar kormány élesen negatív reakciója kapcsán el szeretném magyarázni, hogy Magyarország és a kárpátaljai magyar kisebbség miért fogadta ennyire negatívan ezt a törvény. 

Nem célom, hogy bármi módon értékeljem, s egyáltalán megvitassam e törvényt, én csupán azt próbálom megmagyarázni, hogy Szijjártó Péter magyar külügyminiszter miért mondta azt, hogy „Úgy érezzük, hogy Ukrajna hátba szúrt bennünket”. Az a helyzet, hogy Magyarország az Oroszországgal való háború kezdetétől következetesen támogatta Ukrajnát (igaz, nem tett hangzatos nyilatkozatokat, aminek megvolt az oka).

Magyarország:

- elsőként szállított reverz módban földgázt, akkor, amikor Ukrajna éppen szorult helyzetben volt és Oroszország leállította a gázszállításokat Ukrajnába;

- mindig az Oroszország elleni szankciók mellett szavazott az Európai Parlamentben, nem nézve magának Magyarországnak a gazdaságát érő negatív következményekre és Oroszország hatalmas nyomására;

- minden fórumon támogatta a társulási megállapodást;

- azon fáradozott, hogy eltöröljék a vízumkényszert az ukránokkal szemben;

- gyógykezelésen fogadta az ATÓ-ban részt vevő katonákat;

- immár harmadik éve működik azon ukrajnai gyerekek rehabilitációjának programja, akiknek szülei az Oroszországgal való háború károsultjai. Ez pedig közel 3 000 gyereket jelent 3 év alatt! A világon senki más nem fogadott ennyi sok gyerekünket üdülésre.

- támogatta a Gyerekek a békéért az egész világon és A jóság könyve ukrajnai projekteket. Ezek nagyszabású európai projektek, amelynek keretében az európai országok vezetői közvetlenül találkozhatnak a csodás és tehetséges ukrajnai gyerekekkel, a szemükbe nézhetnek és ígéretet tehetnek arra, hogy támogatják, s a továbbiakban is támogatni fogják Ukrajnát. A gyerekeknek tett ígéret pedig teljesen más, mint a politikusok által politikusoknak tett ígéret!

Ukrajnával szemben pedig csak egyetlen kérés volt — ne fogadjanak el olyan oktatási törvényt, amely elveszik a kisebbségektől szerzett jogaikat. Ezért ilyen negatív a reakció.

Csak tájékoztatásul: Magyarországon német, szlovák, román, horvát, bolgár, lengyel és szlovén iskolák és gimnáziumok működnek. Minden iskolában és gimnáziumban kötelező a magyar nyelv és irodalom (emellett kötelező a kibocsátó vizsgákon), viszont úgy tanulják ezt, mind idegen nyelvet. Az összes többi tantárgyat a nemzeti kisebbségek anyanyelvén oktatják mind a 12 év folyamán.

Európában egyszerűen nem lehet a nemzeti kisebbségeket érintő törvényeket elfogadni azok beleegyezése nélkül. 

A fejlődés európai irányvonalát deklaráló Ukrajnának a törvények elfogadásakor tanulmányoznia kellene az európai tapasztalatokat és az európai jogi mezőhöz kellene adaptálnia az új törvényeket.

Nagyon remélem, hogy az államfő nem írja alá, s továbbdolgozásra visszaküldi a törvény.

S végül.

Arról kérdeznek, hogy Magyarországon miért nincs ukrán iskola? Azért, mert az ukránok nem egy tömbben élnek Magyarországon, szétszórtan élünk.

Van vasárnapi iskola az Ukrán Országos Önkormányzat mellett és az idén megpróbáltunk ukrán első osztályt indítani egy magyar tannyelvű iskola mellett gyakorlatilag Budapest központjában. Ebben jelenleg 1 (egy) gyerek kezdte meg tanulmányait, mivel a szülőknek messziről kellene eljuttatni gyerekeiket és inkább a lakhelyükhöz közel eső iskolákba adják őket.

Kétségkívül védeni és fejleszteni kell az ukrán nyelvet Ukrajnában! Bármennyire is paradox módon hangzik ez. Ám bölcsen és megfontoltan kell tenni ezt, hogy az ukrán nyelv használata presztízst jelentsen, ne pedig kényszert. Véleményem szerint ennek azzal kellene kezdődnie, hogy ukrán nyelven való kommunikációra térnének át a hatalmi struktúrákban, a minisztériumokban és a Legfelsőbb Tanácsban.

Kravcsenkó György, Ukrán Országos Önkormányzat elnöke

https://www.facebook.com/kravcsenko.jurko/posts/10155763405962002

 

 

http://verecke.blogstar.hu/./pages/verecke/contents/blog/42382/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?