Blogolj!

Súlyos provokáció a magyarság ellen!


Előre kitervelt provokáció lehetett a titkos felvételek készítése az állampolgársági eskütételről a beregszászi magyar konzulátuson, miként a nyilvánosságra kerülése is jól időzítettnek látszik a magyar és az ukrán külügyminiszter találkozója előtt - mondta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ elnöke.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Brenzovics László úgy vélte, hogy a felvételeket hónapokkal a megjelenésük előtt, még a nyár elején rögzíthették. Zavarosnak nevezte egyúttal a kettős állampolgársággal kapcsolatban kialakult jogi helyzetet. Bár - tette hozzá - az ukrán alaptörvény 25. paragrafusa egyértelműen rögzíti, hogy az ukrán állampolgárságtól senkit nem lehet megfosztani. Kiemelte:

„az ukrán kormány több tagja is bizonyíthatóan kettős állampolgár, mégsem büntettek még soha emiatt minisztereket, de más állami alkalmazottakat sem.” 

A szövetség vezetője kifejtette, hogy a többes állampolgárság kérdése a 90-es évekbe nyúlik vissza, akkoriban merült föl ugyanis, hogy az autonóm köztársaságnak számító Krím lakói különleges állampolgárságot kapjanak. Emiatt rögzítették, hogy Ukrajnában egységes állampolgárság létezik, amit később a kétértelmű megfogalmazás miatt egyetlen állampolgárságként kezdtek értelmezni - tette hozzá. 

Brenzovics László biztosra veszi, hogy a hazaárulási vádak egyetlen bíróságon sem állnák meg a helyüket. Hozzátette azonban, hogy a kárpátaljai magyarságra nézve jogi következmények nélkül is káros lehet a vádaskodás, az indulatok szítása és a kisebbségellenes hangulatkeltés.

 

https://verecke.blogstar.hu/./pages/verecke/contents/blog/60459/pics/lead_800x600.jpeg
brenzovics lászló,kárpátalja,kettős állampolgárság,kmksz,magyar állampolgárság,szbu,Ukrajna,verecke
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?