Blogolj!

Kárpátaljai válság: az Európai Tanács végre mellénk áll?


Az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy az ukrán nyelvtörvény tervezet összhangban álljon a nemzetközi normákkal és megfeleljen az Ukrajna által vállalt nemzetközi kötelezettségeknek, elvárásoknak.

Ez az Európai Tanács hivatalos álláspontja, derült ki Jevropejszka Pravda ukrán hírportál megkeresésére küldött válaszleveléből.

Brüsszel egyértelművé tette, hogy szorosan nyomon követi az Ukrajnában élő kisebbségek jogait, és tisztában vannak azzal, hogy az ukrán Legfelső Tanács első olvasatban elfogadta a törvényjavaslatot. Az EU számára kötelező feltétel, hogy az új törvény összhangban legyen az Európai Tanács egyezményeivel, amellyel Ukrajna egyetértet, mint társult tag.

„Ukrajnának továbbra is eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek, többek között a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájával és az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményével"

– hangsúlyozták a levélben.

Az ET arra kérte Kijevet, hogy a második olvasatra adott ajánlásokról egyeztessenek azokkal, akikre vonatkozik majd, az új jogszabály. Első sorban a nemzeti kisebbségek képviselőire gondolnak.

„Azt javasoljuk, hogy a jogszabályt nyújtsák be a Velencei Bizottsághoz annak vizsgálatára, hogy a megfelel-e a nemzetközi normáknak!”

– áll a közleményben.

1
https://verecke.blogstar.hu/./pages/verecke/contents/blog/61570/pics/lead_800x600.jpg
kárpátalja,nyelvtörvény,Ukrajna,ukrán,verecke
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2018-10-15 18:38:16
Ebben a konkrét esetben bizonyuljak rossz jósnak, de az a meglátásom:
Abból, hogy az Európai Tanács az ukránokkal folytatott "birkózásunk" ügyében mellénk álljon az égvilágon semmi nem lesz.
SAJNOS !!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?