Blogolj!

Magyar származású ukránok???

Kecskés István

Komolyan, néha azt gondolja az ember, hogy elment néhány politikusnak az esze. Az összes. Az egyik ilyen az az ukrán, aki szerint magyar származású ukránok is vannak… 

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, Ihor Bondarenko az ukrinform.ua-nak adott interjújában nyilatkozta a következőket:

Kárpátalján nem magyarok élnek, hanem magyar származású ukránok.

A Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetség azonnal tiltakozott is a döbbenetes szavak napvilágrakerülését követően. 

Szeretnénk emlékeztetni Kárpátalja vezetőjét, hogy Ukrajna Alkotmányának 53., 92. és 119. cikkelye – az európai gyakorlatnak megfelelően, hivatalosan – az „őslakos népek és a nemzeti kisebbségek” kifejezést használja az országban élő nemzetiségek megjelölésére. A kisebbségekre vonatkozó hatályos ukrán törvények és kétoldalú megállapodások az „ukrajnai magyarok” és „kárpátaljai magyarok” kifejezéseket használják, az új „magyar származású ukránok” terminus bevezetése nemcsak értelmezhetetlen, de sértő is közösségünkre nézve.

Az. 

Bonderenko elnök pedig egy büdös bunkó, egy igazi senkiházi, félkegyelmű, bolond, barom. 

https://verecke.blogstar.hu/./pages/verecke/contents/blog/84698/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?